A KRITIKUS TÖMEG és a 100. MAJOM HATÁS

2014. július 7.

″A 100. majom″ elmélet (ha véletlenül nem ismerné valaki) egy 30 évet felölelő kutatáson alapul. A japán makákó majmokon végzett megfigyelés egyik végkövetkeztetése, hogy ha 100 majom megtanul valamilyen egyedi, teljesen új viselkedésmintát, akkor az új tudás az egész világon élő összes majom számára titokzatos módon megjelenik.

A 100. majom elméletet Watson használta először a kritikus tömeg megjelölésére, 1987-ben pedig Sheldrake közreműködésével született meg a morfogenetikus mező fogalma. Ő az új tudás megjelenését a „kritikus tömeg” (100 fő) elérése után az embereken is bizonyította. Az „ugrásszerű" tanulás megjelenése az emberek számára is működik. Létezik valamiféle energiamező, ahol az emberek (és a majmokon túl talán minden élőlény) láthatatlan hálózati kapcsolatban vannak egymással.

Hatunk egymásra és mindannyiunkat összeköt valamiféle energia-tér, ahol a hatások összegződnek. Ha a közös térben létrejövő tanulás tudatos és szándékolt, akkor az „ugrásszerű” tudás is sokkal nagyobb valószínűséggel jelenik meg.

 

A csoportjelenségek továbbgyűrűző ereje

Amikor egy csoport azonos célon dolgozik és elkötelezett az együttműködésben, annak nem csupán a csoport tagjaira van meghatározó hatása, hanem a hatás továbbgyűrűzik, és meghaladja, átlépi a közösség határait. A csoporton belüli hatások összegződésére először épp egy magyar pszichológus, Mérei Ferenc hívta fel a figyelmet. Ő volt az, aki megmutatta, hogy a csoport nem egyszerűen tagjainak összessége, hanem több annál. Csoportos élmény hatására nő az egyéni tagok ereje. A csoportban lévő egyedek hatóereje meghaladja a csoporton kívüli, de erősebb egyének erejét. A csoporthatás összegződik és csodálatos módon erősíti a csoporttagok egyéni erejét, fejlődését.

 A kérdés csak az, hogy felhasználjuk-e a csoport megsokszorozó erejét, hogy meghaladjuk önmagunkat, és megújítsuk az életünket a közösségi erő felhasználásával?

Arra születtünk, hogy többek és boldogabbak legyünk, hogy általunk jobb legyen a világ. De egymás segítése, összefogása nélkül nem tud megsokszorozódni az erőnk és nem tud kiterjedni világjobbító méretekre. Az erő a tudatos együttműködésben rejlik.

„ A játszótársam, mondd akarsz-e lenni?”

Akarsz-e a világunk átalakításában aktív szerepet vállalni? Akarsz-e egy napon majd úgy elmenni ebből a létsíkból, hogy azt érezd, igen, volt értelme az életednek, valamit tudtam adni, amivel hozzájárultam ahhoz, hogy jobb legyen velem a világ?

Hallgass a szívedre! Mit mond neked?

Ha hív téged közénk, ne habozz, mert nincs mire várni! Minden egyes nap, és minden ember számít!

Mi számítunk rád!


Ha szeretnél bekapcsolódni a Jobb Veled a Világ ingyenes  boldogság programjába, kattints ide >>
 

TETSZIK A CIKK? KÜLDD TOVÁBB ISMERŐSÖDNEK!