Mi dönthetjük el, mire tanítanak minket a borzalmak. Taníthatnak arra, hogy megkeseredjünk fájdalmunkban és félelmünkben. Hogy ellenségesekké váljunk. Lebénuljunk. Vagy arra, hogy megőrizzük a gyermeki részünket, az élénk és kíváncsi részünket, azt a részünket, amelyik ártatlan.
Edith Eva Eger
Edith Eger megrázó története és megküzdési stratégiája
Edith Eger 16 éves volt, amikor 1944-ben a nácik elhurcolták Auschwitzba a családjával együtt. Szüleit a megérkezésük napján látta utoljára. A hírhedt náci parancsnok, Josef Mengele küldte őket a gázkamrába, ugyanaz az ember, aki később arra kérte a lányt, táncolja el neki a Kék Duna keringőt. Jutalma egy vekni kenyér volt, amit megosztott a barakk társaival. Pár hónappal később ezek a nők tartották benne a lelket a halálmenet során, röviddel a felszabadítás előtt.
Csodával határos módon túlélte a háborús borzalmakat, és Amerikába ment, később pszichológus lett. A döntés című könyvében írt élményeiről és arról, amit a tábori élet alatt tapasztalatként szerzett:
Megfoszthatnak minden javadtól, megölhetik a családodat, testi-lelki szabadságodat is elvehetik, de a döntést, hogy hogyan viszonyulsz egy adott helyzethez, legyen az bármilyen borzalmas, nem veheti el tőlünk senki.
Mit hasznosíthatunk ezekből koronavírus idején?
A gondolatai, megélései, gazdag tapasztalata nagyon is jelen van ezekben a napokban, hetekben, amikor egy ismeretlen erővel, ellenséggel küzd a világ. Pillanatok alatt kell teljesen új rendszerben, lehetőségek között, feltételekkel dolgozni, pihenni, kapcsolódni, kikapcsolódni.
Ez a megváltozott helyzet stresszt okoz, feszültséget, bénultságot, alkalmatlanság érzést hoz, szorongást, félelmet, fenyegetettséget rejt. Veszteségélmény, kihívás, csalódás, fájdalom, értetlenség. Mind normális, természetes velejárói a megélésünknek.
Védekezőrendszerünk aktiválása
Egy-egy ilyen helyzet automatikusan bekapcsolja az ember védekezőrendszerét, és a készültségi fokozatunk a pirosba kapcsol.
Érezzük, tudjuk, hogy nem elég napról napra túlélni, fel kell készülnünk rá, hogy bizonytalan ideig ezek között a megváltozott körülmények között éljük majd az életünket. És bizonyára sokan vágyunk rá, hogy ne csak túléljünk, hanem megéljük és jól éljük meg ezt a helyzetet. Még talán növekedni is szeretnénk általa.
Jó, ha tudatosítjuk, ilyenkor lép működésbe a megküzdési eszköztárunk.
Megküzdési mechanizmusaink
A megküzdési mechanizmus az egyén tudatos, szándékos válasza egy stresszhelyzetre, ami éri őt. Tudatos és szándékos erőfeszítés annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjon egy olyan helyzethez, ami meghaladja az erőforrásait.
Az elhárító mechanizmus esetében tudatalatti működések lépnek életbe, amelyeknek a gyökere gyerekkori, családi mintákban vagy szociális elvárásokban gyökerezik, nem tudatos döntés következményei.
Sokféle kutatást végeztek a működési mechanizmusokkal kapcsolatban, többféle rendszerezésük létezik. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy elkülöníthetjük a problémaközpontú és az érzelemközpontú megküzdést.
Nem egymásnak ellentmondó dolgokról van itt szó, inkább személyiségtől, karaktertől függően mindenki más-más mértékben és minőségben alkalmazza mindkettőt. A megküzdési stratégiák alapvetően azt szolgálják, hogy adott helyzet ne megbetegítsen bennünket, hanem fejlődni tudjunk általa.
